Oké, építkezünk. Eddig viszonylag egyszerűen eljutottunk. De a következő „szint” azonnal törlesztett a nagy egésszel szemben. El kellett ugyanis döntenünk, hogy hol húzzuk fel az otthonnak szánt házat – vagy fogalmazhatnék úgy is, hol szeretnénk leélni az előttünk álló évtizedeket. Ez pedig nem is olyan egyszerű. Persze, hogy nem az.
Ebben azért van hozott adottság is. A férjem is és én is vidékről kerültünk fel a fővárosba –naná, hogy az ország két ellentétes pontjáról –, ráadásul egyikünk sem a szomszédos megyékből. Értsd: két órán belül egyik szülői házat sem érjük el autóval, de nagyobb forgalom esetén vagy nem túl barátságos időjárási viszonyok között ez inkább a három felé közelít. Mivel pedig a munka mindkettőnket Budapestre szegez, a „hazaköltözés” nem volt valós opció. Mert hát 180 km nem az a naponta bejárható távolság...
Maradt tehát az új gyökerek eresztése. No, de hol? Adott az a bizonyos szélrózsa, és annak minden iránya. Hát, mi azt se nagyon tudtuk, melyik felé forduljunk. Amit viszont igen: a Budapest táblát annyira szeretnénk magunk mögött hagyni, hogy a szmogot már ne érezzük, de azért – a Lánchídról nézve – még horizonton maradjunk. Kell a csend, kell a nyugalom, de kell a lehetőség is a munkára, a szórakozásra, a vásárlásra. Olyan hely kell tehát, ami kellően távol és kellően közel van egyszerre. Van ilyen?
Van! Nem is egy – ami azért kifejezetten jó hír azoknak, aki hasonlóan gondolkodnak a családalapítás körülményeiről, mint mi. Osztottunk, szoroztunk, így kijött, hogy 30-40 km-es körzethatáron kell kutakodnunk ahhoz, hogy ezek a feltételek teljesüljenek. Fogtunk egy körzőt, és rajzoltunk (Tényleg!) Egy találat, két találat, három találat.... A halmaz tehát szűkült, de még mindig nem eléggé.
Itt jött az okoskodás. „Gugli a barátod” jelszóval megpróbáltuk az internet alapján közelebbről megismerni az első szűrőn átment településeket. Milyen az infrastruktúra itt, és mennyire fejlett a tömegközlekedés amott? Van óvoda (ne adjisten bölcsőde)? És iskola? Mennyire fiatalos egyik és másik? No, és a közösségi élet? Van ott mit csinálni? Előjött tehát minden szempont, ami a hozzánk hasonló fiatal párokat érdekelheti. De bárhonnan is fogtuk meg a dolgot, és bármilyen – szerintünk – jól kidolgozott osztályozó szisztéma alapján haladtunk, egyik helyet sem éreztük közelebb magunkhoz.
Aztán rájöttünk: nem így fogunk tudni dönteni. Mert bár kétségtelenül fontos mindaz, amit vizsgálni próbáltunk, van egy valami, ami számunkra még többet számít. A személyes kapcsolatok. Az, hogy tudjunk kibe és mibe kapaszkodni az első pillanattól fogva, és legyen, aki megsúgja, melyik boltban érdemes vásárolni vagy kivel érdemes két lépés távolságot tartani (Én magam egy 2000 fős településről származom, ahol az ilyen és ezekhez hasonló kérdésekben mindig naprakész voltam.) Mert kész közösségbe vadidegenként bekerülni és ott meg is ragadni, a kapcsolatokat a nulláról kiépíteni, az adott közeg szokásait, ritmusát és rigolyáit (mert vannak!) megismerni, nem egyszerű feladat. És nem mindegy, honnan látsz neki.
Ez lett hát a mi új első számú szempontunk a keresgélésben, ami viszont innentől már nem is tartott sokáig. Baráti szálak ugyanis csak egy olyan településhez kötöttek minket, ami a többi kritériumunknak is megfelelt, úgyhogy hirtelen meg is kaptuk a választ. Nem maradtak alternatívák, sem pro és kontra érvek, csak egyetlen lehetőség. És mennyivel jobb volt így?! Mert bár hajlamosak vagyunk ragaszkodni a választás privilégiumához, ez sokszor csak arra elég, hogy a bőség zavarában elveszítsük a fókuszt arról, ami igazán számít. Mi erre találtunk rá újra. Kellett ugyan hozzá, hogy sorra vegyük, mi mindentől válhat számunkra otthonná egy település, ami előtte teljesen idegen volt. De leginkább az, hogy amikor zsákutcába jutottunk, akartunk és tudtunk is új perspektívákat találni. Utána pedig nagy örömmel nyugtázni, hogy minden, amit kerestünk, adott ott is.
És még szabad telek is van. Az egyik élő Fundamenta Lakáskassza megtakarításunk „helye” tehát meg is lett.
Kép forrása: Europress
